Romantikus Reformkor - élménybeszámoló Balatonfüredről
A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola 8. osztályos tanulóiként szeptember 21-én Balatonfüreden jártunk, ahová kulturális partnervárosként kaptunk meghívást a Romantikus Reformkor rendezvénysorozat fiatalokról szóló napjára.
A program egy interaktív várostörténeti vetélkedővel indult. A helyi csapatokon kívül minden testvérváros (Baja, Vác, Kecskemét, Komárom, Szolnok, Debrecen, Gyula) is képviseltette magát. Háromfős csapatokat alkotva bebarangoltuk a reformkori városrészt, felfedeztük Füred múltját és jelenét, megismerhettük a város nevezetességeit.
A verseny után finom ebédet kaptunk a Vitorlás étteremben, majd egy másfél órás sétahajózáson élvezhettük a nyári meleget és pihenhettünk kicsit.
Közben a zsűri egy másik kategóriában is kereste a győztest: minden csapat egy saját videóval is versenyben volt a fődíjért.
Kisfilmünk – a szigorú zsűri értékelése szerint – dinamikusan, jól vágva, kellemes zenei aláfestéssel, formabontó módon mutatta be iskolánk táncos és képzőművészeti tagozatának sokszínűségét úgy, hogy a háttérben fel-feltűntek Győr legszebb utcái, terei és épületei.
Az eredményhirdetés nagy örömet hozott, mindkét versenyszámban elhoztuk az első helyezést!
Egy gyönyörű, tartalmas, feledhetetlen napot töltöttünk el osztályfőnökünk, Gallai Petronella terelgetésével Balatonfüreden, és az élményt megkoronázta csapatunk sikere.
Biró Melinda, Nagy Luca, Rózsa Petra
Felvételi tájékoztatók a 2018-2019 tanévre
Felvételi tájékoztatónk az alábbi linkre kattintva olvasható, letölthető
Képzőművészeti képzés
Pályaalkalmassági vizsgálat időpontja:
2018. február 22. (csütörtök) 9.00-12.00 vagy 13.00-16.00,
Pótnap: 2018. március 1. (csütörtök) 9.00-12.00
A 20/2012 (VIII.31.) A nevelési és oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló EMMI rendelet 27. §-nak (2)-(5) bekezdése alapján iskolánk művészeti tanulmányi területen hirdet felvételt a 9. évfolyamra. Az (5) bekezdés alapján a központi írásbeli felvételi eredménye mellett, további képességek, készségek meglétét is vizsgálja. A képességek, készségek vizsgálata az általános felvételi eljárás időszakában történik.
A Pályaalkalmassági vizsgálat (Képzőművészeti tanszak) részleteit a hivatkozásra kattintva letölthetik:
Táncművészeti képzés
Pályaalkalmassági vizsgálat időpontja:
2018. február 22. (csütörtök) 13.00 óra, pótnap:
2018. február 27. (kedd) 13.00 óra
A 20/2012 (VIII.31.) A nevelési és oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló EMMI rendelet 27. §-nak (2)-(5) bekezdése alapján iskolánk művészeti tanulmányi területen hirdet felvételt a 9. évfolyamra. Az (5) bekezdés alapján a központi írásbeli felvételi eredménye mellett, további képességek, készségek meglétét is vizsgálja. A képességek, készségek vizsgálata az általános felvételi eljárás időszakában történik.
A Pályaalkalmassági vizsgálat részletei
ÖLTÖZÉK:
• Balett dressz (pasztell vagy feketeszínben)
• Balett harisnya (barack vagy rózsaszín)
• Gyakorló cipő (puha balettgyakorló)
• Zokni
• Melegítő
VIZSGÁLAT FOLYAMATA:
1. Testalkat megtekintése
2. Alkati adottságok felmérése (PL. tágság, ízületek lazasága, hajlékonyság, hát ereje, lábfej formája, ugrás, ritmusérzék)
3. Klasszikus balett tudásának felmérése – 45 perces balett óra keretében
- Salga-Gerencsér Gabriella mesternő vezetésével, zongorakísérettel
4. Modern tánc technikák ismeretének felmérése – 30 perces tréning keretében
- Marek-Csernyi Ibolya mesternő vezetésével zenei kísérettel
5. Improvizáció adott zenére
6. Önálló koreográfia bemutatása (nem kötelező)
TOVÁBBI MEGFIGYELT TERÜLETEK:
- Megfelelő testtartás
- Izomtónus, inak rugalmassága
- Muzikalitás
- Koordinációs készség
- Nyitottság
- Rugalmasság
- Gyorstanulás, mozgások gyors másolásának képessége
- Született mozgáskészség
- Táncszakmai előképzettség
- Meglévő táncszakmai ismeretek mértékének felmérése
Örökös Ökoiskola lettünk!
A Belügyminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium június 9-én ünnepélyes keretek mközött Örökös Ökoiskola címet adományozott iskolánknak.
Így intézményünk 2023. szeptember 1-től visszavonásig jogosult a cím és a logó használatára.
E cím elérése hosszú évek munkája, az elmúlt 9 év összegzése, melynek során a gyerekek, a tanárok, és a szülők életében egyaránt sikerült közelebb hozni a környezetvédelem és fenntarthatóság ügyét.