Táncművészeti tanszak hírei
Ströck Barbara az iskola tánctörténet tanára, rendhagyó tánctörténet órát tartott, a fent említett két osztálynak. A modern tánc és klasszikus balett növendékek, mindannyian részt vettek az oktatáson.
A meghívott vendégtanár: Fenyves Márk a Magyar Mozdulatművészeti Társulat vezetője, koreográfusa, táncosa és az Orkesztika Alapítvány tagja volt. Széles körű ismereteit, kutatásait osztotta meg a Magyar Mozdulatművészet kialakulásáról, egész történetéről az 1900-as évektől annak emblematikus egyéniségeiről, vezetőiről.
Mindezt a hagyományoktól eltérően, a balett teremben tettük, interaktív módon, kipróbálva a Mozdulatművészet néhány jellegzetes mozdulatát, lépését.
Néhány a témák közül, melyeket érintettünk: Delsarte, Mensendieck, Dalcroze, Duncan, Dr. Dienes Valéria, Madzsar Alíz, Szentpál Olga, Berger, Lábán Rudolf.
Megismerkedtünk és gyakorlatban végeztünk járásiskolát, mozgáskórust, kaskálát és térskálát.
A mozgáskórushoz eszközt is használtunk, mellyel a növendékek gyakorolták, hogyan kell egy csoportnak együtt mozogni egymás rezdüléseit megérezni.- Azért ez még, nem mindig sikerült…
Dokumentumokat és korabeli filmrészleteket is láthattunk a témában.
Köszönjük a színes, széles ismereteket tükröző, mozgalmas, változatos, érdekes előadást! Remélem minden résztvevőnek tudtunk új ismeretanyagot átadni!
A Győri Tánc és Képzőművészeti Általános Iskola Szakközépiskola és Kollégium
2015. október 16-18 között Őszi kurzustszervez, melyre szeretettel várja az érdeklődőket.
Mint minden évben, most is neves táncpedagógusok adják át tudásukat.
Klasszikus balett és karakter tánc:
Téri Evelyn / Ausztria
kép
Kortárs Modern tánc
Vörös Renáta / Magyarország
kép
ŐSZI KURZUS ÓRAREND
2015-10.16-18
2015.10. 16 péntek Harangozó terem 16:15-17:15 17:30:19:00
19:00-20:00 |
Téri Evelin mesternő: Karakter Tánc Zongora korrepetitor: Vajda Péterné Vörös Renáta: Kortárs Modern Tánc Koreográfia betanulása 6-8 Kiválasztott növendék részére |
2015.10.17 szombat 2015.10.18 vasárnap Harangozó terem 9:30-11:00 11:15-12:15 12:15-13:00
13:00-14:30 14:30-15:30
|
Téri Evelin mesternő: Klasszikus Balett Zongora korrepetitor: Vajda Péterné Karakter Tánc Zongora korrepetitor: Vajda Péterné Ebédszünet Vörös Renáta: Kortárs Modern Tánc Koreográfia betanulása 6-8 Kiválasztott növendék részére |
Jelentkezési határidő: 2015.10.15 Csütörtök