Főoldal
Ezévben videóösszeállítás formájában került megrendezésre tanévnyitónk. Elsős kisdiákjaink és a kilencedikesek bemutatkozását diákjaink verses-zenés produkciói színesítették.
Iskolánk intézményvezetője, Derczó Tibor a nyári időszak iskolánkat érintő történéseiről és az előttünk álló mozgalmas tanév feladatairól, izgalamas lehetőségeiről és kihívásairól számolt be.
A videó a képre kattintva nyílik meg:
TANÉVNYITÓ ÜNNEPSÉG + INFORMÁCIÓK AZ ELSŐ TANÍTÁSI NAPRÓL
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
-Minden osztály a saját termében vesz részt a „digitális” tanévnyitó ünnepségen. Ennek kezdési időpontja 08:00.
- 07:45-ig kell megérkezni az iskolába. Mindenki egyből a saját osztályába megy.
-Jelen helyzetben arra kérjük a szülőket, hogy ezen a napon, illetve a későbbiekben a visszavonásig csak az iskoláig kísérjék el gyermeküket, tehát az aulába már ne Jöjjenek be! Megértésüket köszönjük! Személyes ügyek intézéséhez Kapuyné Kasza Gyöngyi iskolatitkár asszonytól kérjenek telefonon időpontot! 06-96-513590
-Nagyon kérjük Önöket, hogy mindannyiunk jól felfogott érdekében, ahogy eddig is tették, úgy sem ezen a napon, sem a tanév során semmikor, gyengélkedő, beteg, lázas stb. gyermeket ne engedjenek, küldjenek iskolába! Az iskolára vonatkozó járványügyi protokollt is megtalálják a honlapon, illetve minden osztályfőnök elküldi azt az érintetteknek.
- Az első 4 óra kerül megtartásra, utána mindenki hazamehet. Ezek mindegyike osztályfőnöki óra. Tankönyvosztás, házirend, órarend, baleset- és tűzvédelem…
-Szeptember 2-án már órarend szerinti tanítás lesz.
Zökkenőmentes, sikeres tanévet kívánok!
Derczó Tibor
intézményvezető
Mellékletként csatoljuk a központi rendelkezés alapján iskolánkra kidolgozott
HELYI JÁRVÁNYÜGYI PROTOKOLL dokumentumát:
NYÁRI ÜGYELETI NAPOK: IGAZOLÁSOK, EGYÉB ÜGYINTÉZÉS, KÉTHETENTE SZERDÁNKÉNT 09:00-13:00.
JÚNIUS 24.
JÚLIUS 8.
JÚLIUS 22.
AUGUSZTUS 5.
AUGUSZTUS 19.
- NEVELŐTESTÜLETI ÉRTEKEZLET AUGUSZTUS 24. HÉTFŐ 09:00.
- AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA LEENDŐ ELSŐSEINEK ISKOLÁRA HANGOLÓ TÁBOR AUGUSZTUS 24. HÉTFŐTŐL, A HÉT MINDEN NAPJÁN 09:00-12:00 KÖZÖTT.
- 13. ÉVFOLYAMOSOK BEIRATKOZÁSA AUGUSZTUS 27. 28. 31. 09:00-13:00
SZEMÉLYES IRATOKRA, BIZONYÍTVÁNYRA SZÜKSÉG LESZ!
- LEENDŐ KILENCEDIKESEK GÓLYATÁBORA AUGUSZTUS 29.-31.
(A RÉSZLETEKRŐL AZ ÉRINTETTETEKET RÉSZLETESEN TÁJÉKOZTATNI FOGJUK).
- TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY SZEPTEMBER 01. KEDD 08:00.
MEGJELENÉS AZ ÜNNEPI ALKALOMHOZ ILLŐ ÖLTÖZETBEN.
Kedves Diákok és hozzátartozók!
12.00 kezdettel megtekinthetik tanévzáró videóeseményünk két filmjét.
Az első filmen nyolcadikos diákjaink ballagása és búcsúztatása látható.
A második videón a rendkívüli tanév rövid értékelése, Aranykönyvünkbe bekerült diákjaink felsorolása és a tanévzáró tekinthető meg.
A filmeket a videók nyitóképére kattintva/tapintva nézhetik meg:
Nyolcadik osztály ballagása 2020 - Facebook link
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
Az osztályonkénti személyes elköszönéstől függetlenül,
2020.06. 15-én 12 órától
honlapunkon látható lesz a
nyolcadikosok ballagása, az egész intézmény tanévzárója, valamint bemutatjuk az Aranykönyvbe bekerült tanulóinkat is.
Ha tehetik, tartsanak velünk ezen a rendhagyó eseményen!
Intézményünkbe a 9. évfolyamra történő beiratkozás elektronikus úton végezhető el 2020. június 15-22. között.
Az elektronikus beiratkozás a KRÉTA e-ügyintézés felületén ”Beiratkozás középfokú intézménybe” kérelmezői oldalon végezhető el.
A beiratkozási folyamatot segítő, támogató információk elérhetőek az alábbi hivatkozáson:
Kizárólag azon szülők (törvényes képviselők), akik az elektronikus beiratkozást valamilyen technikai ok miatt nem tudják megoldani, személyesen is beírathatják gyermeküket 2020. június 23-án kedden. A személyes megjelenés igényét ebben az esetben kérjük, június 21-ig jelezzék az iskola felé emailben a
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
címen.
Szintén a fenti email címen jelezhetik diákigazolvány igényüket a következő tanévre az okmányirodában kiállított NEK azonosítós adatlap és lakcímkártya másolat küldésével.
Kedves Szülők! Kedves Diákok!
Nem szeretnénk úgy elengedni ezt a tanévet, hogy legalább a gyerekek ne találkozzanak (még ha nem is közvetlen testközelből) egymással és osztályfőnökükkel!
A kialakult helyzet által megkövetelt szabályok betartásával osztályszintű tanévzárókat tartunk (persze 15.-én 12:00-kor lesz egy online ballagás és tanévzáró is).
Ekkor kapják meg a gyerekek a bizonyítványokat, okleveleket, jutalomkönyveket. Itt ismerhetjük meg az Aranykönyvbe bekerültek nevét is.
Az eseményre az időjárás függvényében az udvaron, vagy az aulában kerül sor. Mindkét helyen egymástól biztonságos távolságban elhelyezett székek várják az érkezőket.
Az egyes tanévzárók között 2-2 óra telik el. Ez idő alatt megtörténik a takarítás, fertőtlenítés. Ez a 2 óra hivatott megelőzni az esetleges torlódások kialakulását is.
Pedagógusaink maszkban, kesztyűben várják a diákokat. Mi pedig a következőket kérjük:
- egy tanulót csak egy szülő kísérjen (ők ketten egymás mellé ülhetnek majd),
- persze ez a kíséret egyáltalán nem elvárás, nem kötelező,
- az intézmény területén mindenki viseljen maszkot,
- készítsük fel a gyerekeket, az egymást távolról történő üdvözlés fortélyaira, (mi is figyelni fogunk rá, de ezt otthon előre a szülők is nyomatékosítsák)
- sem a rendezvény előtt, sem utána nem alakulhat ki spontán csoportosulás az iskola 200 méteres körzetében (persze tervezett sem).
Időpontok:
- osztály: június 16. kedd 15:00
- osztály: június 15. hétfő 16:00
- osztály: június 15. hétfő 14:00
- osztály: június 16. kedd 16:30
- osztály: június 15. hétfő 08:00
- osztály: június 15. hétfő 10:00
- osztály: június 16. kedd 09:00
- osztály: június 17. szerda 09:00
- osztály: június 16. kedd 13:00
- osztály: június 16. kedd 11:00
- osztály: június 17. szerda 11:00
Amennyiben valamilyen oknál fogva senki nem képviseli a tanulót, úgy a bizonyítványt augusztus utolsó hetében áll csak módunkban átadni.
A hátralévő időszakra jó tanulást, jó jegyeket, a nyárra teljes feltöltődést kívánunk!
Győr, 2020. 05.25. Derczó Tibor
intézményvezető