Kedves Szülők! Kedves Diákok!
Nem szeretnénk úgy elengedni ezt a tanévet, hogy legalább a gyerekek ne találkozzanak (még ha nem is közvetlen testközelből) egymással és osztályfőnökükkel!
A kialakult helyzet által megkövetelt szabályok betartásával osztályszintű tanévzárókat tartunk (persze 15.-én 12:00-kor lesz egy online ballagás és tanévzáró is).
Ekkor kapják meg a gyerekek a bizonyítványokat, okleveleket, jutalomkönyveket. Itt ismerhetjük meg az Aranykönyvbe bekerültek nevét is.
Az eseményre az időjárás függvényében az udvaron, vagy az aulában kerül sor. Mindkét helyen egymástól biztonságos távolságban elhelyezett székek várják az érkezőket.
Az egyes tanévzárók között 2-2 óra telik el. Ez idő alatt megtörténik a takarítás, fertőtlenítés. Ez a 2 óra hivatott megelőzni az esetleges torlódások kialakulását is.
Pedagógusaink maszkban, kesztyűben várják a diákokat. Mi pedig a következőket kérjük:
- egy tanulót csak egy szülő kísérjen (ők ketten egymás mellé ülhetnek majd),
- persze ez a kíséret egyáltalán nem elvárás, nem kötelező,
- az intézmény területén mindenki viseljen maszkot,
- készítsük fel a gyerekeket, az egymást távolról történő üdvözlés fortélyaira, (mi is figyelni fogunk rá, de ezt otthon előre a szülők is nyomatékosítsák)
- sem a rendezvény előtt, sem utána nem alakulhat ki spontán csoportosulás az iskola 200 méteres körzetében (persze tervezett sem).
Időpontok:
- osztály: június 16. kedd 15:00
- osztály: június 15. hétfő 16:00
- osztály: június 15. hétfő 14:00
- osztály: június 16. kedd 16:30
- osztály: június 15. hétfő 08:00
- osztály: június 15. hétfő 10:00
- osztály: június 16. kedd 09:00
- osztály: június 17. szerda 09:00
- osztály: június 16. kedd 13:00
- osztály: június 16. kedd 11:00
- osztály: június 17. szerda 11:00
Amennyiben valamilyen oknál fogva senki nem képviseli a tanulót, úgy a bizonyítványt augusztus utolsó hetében áll csak módunkban átadni.
A hátralévő időszakra jó tanulást, jó jegyeket, a nyárra teljes feltöltődést kívánunk!
Győr, 2020. 05.25. Derczó Tibor
intézményvezető
A mindenki által ismert, tőlünk függetlenül kialakult helyzet felvetődő problémáinak megoldása érdekében kerül fel ez a levél honlapunkra és facebook oldalunkra.
Hisszük, hogy az Önök, a Ti segítségetekkel Mi pedagógusok a megfelelő mederben tudjuk tartani a tanév hátralévő tanítási-tanulási feladatainak megoldását. Amint azt tapasztalhatták, osztályfőnökeink már felvették a szülőkkel, diákokkal a kapcsolatot. Akkor azt ígérték, hogy kora délután több információval tudnak szolgálni. Látják, itt vagyunk! Bízunk benne, hogy minden további ígéretünknek ehhez hasonlóan eleget tudunk majd tenni. Persze ehhez mindhárom részről nagy-nagy türelem, jószándék, akarat szükséges. Amennyiben bármelyik szereplő nem a megfelelő módon áll hozzá a tanév hátralévő részéhez, küldetésünk kudarcra van ítélve. Tudjuk, hogy a gyerekek otthon maradásával óriási teher nehezedik Önökre. Legjobb tudásunk szerint azon leszünk, hogy könnyítsünk ezen.
Lássuk mire jutottunk:
- Elsődleges hírforrásnak továbbra is honlapunkat és az osztályfőnök üzeneteit tekintsék! (Rövidesen a szaktanárok is felveszik Önökkel, illetve a gyerekekkel a kapcsolatot.)
- A (nem teljesen) váratlan döntést megelőzően igazi útravaló, útmutató nélkül engedtük haza tanítványainkat. Olyannyira, hogy még a tankönyvek, füzetek és egyéb holmik is az iskolában, illetve a kollégiumban maradtak. A következő időszak eredményességéhez a tanszerek nélkülözhetetlenek. Március 17-én 8 és 10 óra között várjuk a szülőket, középiskolás diákokat, kollégistákat, hogy elvigyék felszerelésüket. Kérjük, hogy mivel az iskola az egyéb időszakokban zárva tart, használják ki ezt az alkalmat! Amennyiben kollégistáinak ez az időpont nem jó, úgy március 19-én 16-18 óra között is lehetőségük nyílik erre.
- Ha már kollégium, jelezzük, hogy most vasárnap 18 óráig nyitva tart és várja az itt maradt dolgokért érkezőket.
- Terveink szerint keddtől órarend szerinti elektronikus tanítás kezdődik. A hétfői napot azzal töltjük, hogy elhárítsunk ez elől minden akadályt. (pl. hozzáférés, géphiány, kontaktcímek stb.) Ennek részleteiről hétfő délutántól tájékoztatunk minden érdekeltet. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni hírcsatornáinkat, hiszen leghamarabb és legnagyobb hatékonysággal ezen keresztül tudjuk elérni a célszemélyeket!
- Ugyanekkor felkerülnek a honlapra az intézmény pedagógusainak nevelő- oktató munka érdekében létrehozott e-mail címei. Kérjük, hogy ezen keresztül jelezzék problémáikat, kérdéseiket, felvetéseiket! A zökkenőmentes kommunikáció biztosítására megadunk személyenként 2-3 elektronikus fogadóóra időpontot. Ekkor bizonyosan tudnak válaszolni Önöknek kollégáink.
- Gondoltunk a titkársági ügyek elintézésének lehetőségére is. Mivel, ahogy már azt írtuk, az iskola zárva lesz, ezért itt is az elektronikus megoldás került előtérbe. Munkanapokon 9-11 között az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen jelezhetik ilyen jellegű problémáikat, igényeiket. (Okiratok, iskolalátogatási igazolás stb.) Ígérjük, hogy 1 munkanapon belül reagálunk a megkeresésre. (Jobb esetben ez idő alatt meg is oldjuk.)
- Az e-KRÉTA is remek lehetőségeket rejt magában. Diák, szülő, tanár számára is sorvezetőként működik. Az osztályfőnökök, szaktanárok például ezen keresztül tudják feladni a leckét, illetve a diákok számára beadási felületként is szolgál. Az értesítési funkcióját pedig már eddig is ismertük.
Azt hiszem, mára mondandónk végére értünk. Igyekszünk majd minden nap aktuális hírekkel szolgálni Önöknek. Kérjük, minden délután vessenek egy pillantást erre a felületre!
Nem tudjuk pontosan, mennyi ideig tart ez a furcsa állapot. Azt viszont tudjuk, hogy tanítványaink eredményes tanévet, vizsgákat és sok-sok új ismeretet mondhatnak majd magukénak.
Az eddigi sikeres együttműködés folytatásában bízva, jó egészséget kívánva, tisztelettel:
Derczó Tibor
intézményvezető
Győr, 2020. március 14.
A levél letölthető pdf formátumban: