HATÁRTALANUL - tanulmányi kirándulás Szlovákiában
Felvidéki portya Győrből 5 nap, 4 éjszaka
Utazás időpontja: 2019.10.14.-18.
Pályázati azonosító: HAT-19-03-0319
Létszám: 35 (32 diák + 3 kísérőtanár)
Tanulmányi kirándulásunk céljául egyrészt a Felvidék magyar történelmi eseményeinek megismerését, sorsfordító helyszínek felkeresését tűztük ki. A másik pedig, mivel iskolánk művészeti képzést is nyújtó intézmény, a térség kultúrtörténetének minél alaposabb áttekintése volt.
- nap: 2019.10.14. (hétfő)
Az iskolától történő reggel nyolcas indulást követően testvériskolánkat, a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskolát látogattuk meg és ellátogattunk a Mátyásfához. A dévényi várból, amely egykor Magyarország határerődítményei közé tartozott, remek panoráma tárult elénk. Kora délután jöhetett hazánk egykori koronázóvárosa, Pozsony. Itt sétát tettünk a belvárosban. Felkerestük a Mihály-kaput, az Academia Istropolitanát, a Prímás-palotát, a várnegyedet, majd lesétáltunk a koronázó Szent Márton székesegyházhoz.
A délután további részét Nagyszombaton, a „Felvidék Rómájában” töltöttük. Szállásunk, vacsoránk a Felsőszeliben található Anikó Gold panzióban volt.
- nap: 2019.10.15. (kedd)
Reggeli és összepakolás után Zsolna büszke városába látogattunk. A három folyó összefolyásánál fekvő település történelmi központjában a négyzet alaprajzú, árkádos Mária téren számos műemlék található. Az egykori vártorony ránézésre az olasz városok harangtornyaira emlékeztet. Hosszabb autóbuszos út következett, a Magas-Tátra vonulatai közé értünk. A csodás tájképi látvány talán itt volt a legimpozánsabb. Remek időben körül is tudtuk sétálni a Csorba-tavat. Késmárkon az evangélikus templomban megkoszorúztuk II. Rákóczi Ferenc nevelő apjának, Zrínyi Ilona második férjének, Felső-Magyarország fejedelmének, a kuruc vezérnek, gróf Thököly Imrének a szarkofágját. Utána megtekintettük a mellette lévő, a Világörökség részét képező cipszer fatemplomot. Estére értünk aznapi szállásunkra, az Igló határában épült Hotel Trióba.
- nap: 2019.10.16. (szerda)
A már megszokott reggeli menetrendet követően Lőcsére utaztunk. „A fekete város” című Mikszáth regényből ismert régi városházán ma a Szepesi Múzeum működik. A titkos lépcsőhöz vezető ajtó híres festménye a Jókai-regény ihletőjét, a Lőcsei fehér asszonyt ábrázolja, amint csalfán hívogatja a városba bejutni akaró labanc ellenséget. Rövid sétát követően buszra szálltunk, hogy meglátogassuk Eperjes városát. A történelmi városközpont Szlovákia legrégebbi városi műemlék-rezervátuma. Megcsodáltuk a Szent Miklós plébániatemplomot és a Neptunus szökőkutat is.
Kora délután értünk Kassára. A városnézés során Rákóczi, Kazinczy, Batsányi, Baróti Szabó Dávid, Bocskai, Bethlen Gábor, Márai Sándor és más nagy magyar személyiségek életének kassai vonatkozásait ismertük meg. Látogatást tettünk a dómban, majd mindenki nagy örömére szabadidős program következett.
A nap zárásaként sétát tettünk a krasznahorkai várnál, amely felújítás alatt áll, így csak kívülről néztük meg.
Harmadik szállásunk Várhosszúréten, az Adriana panzióban volt.
- nap: 2019.10.17. (csütörtök)
Bepakoltunk a buszba, majd átsétáltunk a templomhoz, ahol megtekintettük a Várhosszúrét határában, a 2. világháború idején zajlott súlyos harcok áldozatainak emléket állító kopjafákat.
Ezt követően a betléri Andrássy kastélyt kerestük fel. A rezidenciát Andrássy István báró, kuruc generális építtette. Egyik legszebb része a mintegy húszezer kötetet számláló hatalmas könyvtár. Természetesen vadászkastély lévén a trófeák sem maradhatnak el. A festmények között Feszty Árpád, Lotz Károly, Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Madarász Viktor művei is megtalálhatók. Újabb állomásunk Besztercebánya volt, ahol a városfalak kiépítése nagy királyunk, Mátyás nevéhez fűződik. Sétáltunk a gyönyörűen felújított főterén, amelynek északi részéhez kapcsolódik a Várnegyed.
Délután Zólyomban megtekintettük a belváros fő látványosságát, a reneszánsz várat, amely Nagy Lajos királyunk vadászkastélyaként épült, és később itt született Balassi Bálint. Emlékét őrzi a várkapunál elhelyezett emléktábla.
Kora este értünk Körmöcbányára. A belvárosban célunk a magyar múltat gazdaságilag meghatározó emlékek felidézése, a reneszánsz vonások felkutatása volt.
Kalandos körülmények között értünk szállásunkra, amely aznap végül Bacsófalván a Chata Hron lett.
- nap: 2019.10.18. (péntek)
Napunkat rövid sétával kezdtük a Felvidék egyik leghangulatosabb, hajdani híres magyar egyetemi városában Selmecbányán, a középkori ezüstbányászat európai szinten is legjelentősebb központjában.
Ezt követően a Kárpát-medence legromantikusabb lovagvárába, a bajmóci várkastélyba látogattunk. Mátyás királyunk is tartott itt egykor országgyűlést. A vár nemcsak kívülről meseszép, de belső berendezéseit, kialakítását is érintetlenül őrizte meg évszázadokon át. Immár hazafelé tartva érintettük Nyitra, majd Érsekújvár városát, megtekintve legfontosabb nevezetességeiket.
A kora esti órákban, élményekkel gazdagon feltöltve érkeztünk meg Győrbe.
Köszönjük Felvidék!
Felvételi Tájékoztató a 2020/2021-es tanévre
A lentebbi hivatkozásról letölthető dokumentum tájékoztat az induló képzési formákról, a pályaalkalmasság feltételeiról és a pályaalkalmassági vizsgálatok időpontjairól.