facebook_page_plugin

Képzőművészeti tanszak hírei

I_kisvirag_01.jpg
Sári Virág Bíborka munkája

Iskolánk tanulója Sári Virág Bíborka a 29. Országos Rajzversenyen - amit művészeti szakgimnáziumoknak szerveznek - első helyezést ért el.
Másik versenyzőnk Babos Krisztina 11. lett, ami szintén nagyon szép eredmény.
A versenyre az ország több mint 50 helyen folyó képzőművészeti képzésű középiskolából, két kategóriában két-két tanuló indulhatott. Három feladatot kellett megoldani: portré ábrázolással, teljes emberábrázolás és egy dekoratív szemléletű tárgykonstrukció ábrázolása. A feladatkiírás a rajzi tudásra és a kifejezőképességre kérdezett rá. A szakmai zsűri véleménye szerint a legjobb rajzok színvonala messze az átlag egyetemi stúdiumok felett volt.

Sári Virág Bíborka versenymunkái:
I_kisvirag_01.jpg I_kisvirag_02.jpg I_kisvirag_03.jpg

Babos Krisztina versenymukái:
I_kutyatej_01.jpg I_kutyatej_02.jpg I_kutyatej_03.jpg

Gratulálunk Virágnak, Krisztinának és az őket felkészítő Németh Alexandra Georgina tanárnőnek, Radosza Attila tanár úrnak, valamint a felkészítésben résztvevő többi kollégáinknak!

 

 

A Cziráki Lajos Komplex Képzőművészeti Megyei Tanulmányi verseny kihirdetője és szervezője 2014/15-ös tanévtől a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium képzőművészeti tagozatának 10 fős munkaközössége, melynek vezetője Milanovich Lászlóné.

Tájékoztató a Cziráki rajzversenyről

2020/21

A Cziráki Lajos Komplex Képzőművészeti Megyei Tanulmányi verseny kihirdetője és szervezője 2014/15-ös tanévtől a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium képzőművészeti tagozatának 10 fős munkaközössége, melynek vezetője Milanovich Lászlóné.

A tagozat az évente megrendezésre kerülő megyei képzőművészeti tanulmányi verseny, szellemi központja. Egységes szemlélettel és művészi elkötelezettséggel végzi a versenyszervezést és a díjkiosztó gálát.

Az idei verseny menete kissé módosult a Covid19 járvány miatt:Cziráky_meghivo_2021_3.jpg

  • 2020. őszén a versenykiírás eljutott az intézményekhez,
  • októbertől a diákok készítették a tablókat, tárgyalkotásokat,
  • a 2021. februári beküldési határidőt módosítottuk március 5-re,
  • március közepén a zsűri értékelte az alkotásokat,
  • április közepétől a befotózott, díjazott munkák az interneten megtekinthetők
  • A díjkiosztó gála tervezett időpontja: június 9-10-én, délután 15:00 illetve,16:00 óra

Annak érdekében, hogy a verseny tehetséggondozói feladata magas szinten megvalósuljon, elengedhetetlen, hogy felvállaljuk annak minden szervezési részletét, egységes, példaértékű színvonalon. Így feladataink közé tartozik a versenytéma kiírása, az alkotások begyűjtése, zsűrizése, az díjazott munkák –az előző években azok kiállítása,- jelenleg, lefényképezése, majd az intézmény honlapján nyilvánossá tétele. A járványtól függetlenül zajlik az oklevelek elkészítése, jutalmak csomagolása. A díjkiosztón tervezzük a beküldött munkák visszaadását az iskoláknak, intézményenként csoportosítva. A verseny arculatát minden évben új meghívóval gazdagítjuk. A hagyományokat tovább örökítve, évente két kiváló pedagógus társunkat, akik több éven keresztül sikeresen készítették fel a tanítványaikat a versenyre, Cziráki Lajos emlékdíjjal jutalmazzuk.

Az idei versenyre 418 diák küldte be pályázatát a megyéből, négy kategóriában, az elsőtől a 13. évfolyamig. A beérkezett munkákból 21 intézmény diákja lett díjazott, 144 –en oklevelet, 11-en, pedig dicséretet kapnak. Jelenleg ők az intézményeiken keresztül már értesültek arról, hogy eredményes alkotók lettek, de a pontos helyezésekért júniusig várniuk kell. A zsűri, amelynek elnöke Borbély Károly egyetemi docens, mesteroktató, festőművész, idén is kiváló munkát végzett, zsűritagként Habóckyné Király Ilona rajztanár és Lázárné Verebes Ilona rajztanár, szaktanácsadó segítette a munkáját.

A júniusra tervezett díjkiosztó rangját az önkormányzat részéről Radnóti Ákos alpolgármester úr, és Rózsavölgyi László képviselő úr megtisztelő jelenléte fogja emelni, akik a fővédnökséget vállalják minden tanévben a verseny felett.

A fotókat dr.habil Tolnay Imre készítette.

http://tanulmanyiversenyek.hu/verseny/cziraki-lajos-komplex-kepzomuveszeti-megyei-tanulmanyi-verseny

Győr, 2021. április 20.

Milanovich Lászlóné
Képzőművészeti tagozatvezető

Képgaléria a 2021-es pályaművekkel:

Joomla templates by a4joomla