facebook_page_plugin

IMG_2027.jpg

2017 után idén ismét elnyertük az Oktatási Hivatal Bázisintézménye kitüntető címet. Hogy mi is az a bázisintézmény?
Minden magyarázat helyett álljon itt a hivatalos definíciója:

Bázisintézmény- Definíció

„Olyan megyei, járási magas presztízsű hagyományokkal rendelkező, infrastruktúrában a feladatellátáshoz megfelelő módon felszerelt, egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szakmai módszertani, szervezeti kultúrával és innovációval rendelkező, és ezt publikálni, valamint szakmai szolgáltatásként átadni képes intézmény, mely alkalmas adott területen magas színvonalú, hatékony tudásmegosztásra.”

A bázisintézmény egyik feladata az úgynevezett jó gyakorlatok megosztása. Jöjjön ismét egy meghatározás:

„Jó gyakorlat minden olyan innovációs folyamat, pedagógiai módszer, eszköz együttese, amely több éve szolgálja az intézmény nevelő-oktató munkájának fejlesztését, bizonyíthatóan eredményesen működik az adott intézményben, továbbá, amely hatékonyan és eredményesen adaptálható más intézmények számára is, tehát szolgáltatásként is működőképes. A jó gyakorlat továbbá olyan pedagógiai gyakorlat, amely az intézményben folyó fejlesztő munkát az osztály/csoport, sőt az egyéni fejlesztési szintig is pozitívan befolyásolja.”

Nem hangzik rosszul, és még igaz is ránk! Büszkék vagyunk rá, hogy mások is így látnak minket!

Ezévben videóösszeállítás formájában került megrendezésre tanévnyitónk. Elsős kisdiákjaink és a kilencedikesek bemutatkozását diákjaink verses-zenés produkciói színesítették.
Iskolánk intézményvezetője, Derczó Tibor a nyári időszak iskolánkat érintő történéseiről és az előttünk álló mozgalmas tanév feladatairól, izgalamas lehetőségeiről és kihívásairól számolt be.
A videó a képre kattintva nyílik meg:

tnny.png

 TANÉVNYITÓ ÜNNEPSÉG + INFORMÁCIÓK AZ ELSŐ TANÍTÁSI NAPRÓL

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

-Minden osztály a saját termében vesz részt a „digitális” tanévnyitó ünnepségen. Ennek kezdési időpontja 08:00.

- 07:45-ig kell megérkezni az iskolába. Mindenki egyből a saját osztályába megy.

-Jelen helyzetben arra kérjük a szülőket, hogy ezen a napon, illetve a későbbiekben a visszavonásig csak az iskoláig kísérjék el gyermeküket, tehát az aulába már ne Jöjjenek be! Megértésüket köszönjük! Személyes ügyek intézéséhez Kapuyné Kasza Gyöngyi iskolatitkár asszonytól kérjenek telefonon időpontot! 06-96-513590

-Nagyon kérjük Önöket, hogy mindannyiunk jól felfogott érdekében, ahogy eddig is tették, úgy sem ezen a napon, sem a tanév során semmikor, gyengélkedő, beteg, lázas stb. gyermeket ne engedjenek, küldjenek iskolába! Az iskolára vonatkozó járványügyi protokollt is megtalálják a honlapon, illetve minden osztályfőnök elküldi azt az érintetteknek.

- Az első 4 óra kerül megtartásra, utána mindenki hazamehet. Ezek mindegyike osztályfőnöki óra. Tankönyvosztás, házirend, órarend, baleset- és tűzvédelem…

-Szeptember 2-án már órarend szerinti tanítás lesz.

Zökkenőmentes, sikeres tanévet kívánok!

Derczó Tibor
intézményvezető

Mellékletként csatoljuk a központi rendelkezés alapján iskolánkra kidolgozott
HELYI JÁRVÁNYÜGYI PROTOKOLL dokumentumát:



Joomla templates by a4joomla