facebook_page_plugin

Szemleplaki.jpg

Szemle megnyitó Youtube videó

Szemle, 2019-05-16. megnyitó szöveg/ Pápai Fruzsina Menta művészettörténész

Tisztelettel köszöntöm a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium művésztanárait, diákjait és a kiállítás megnyitón résztvevő kedves vendégeinket.

Ha „megszemléljük” a Napóleon-ház falain kiállításra kerülő anyagot, láthatjuk, hogy sokszínűsége ellenére, mégis egységes képet alkot. Ez hasonlóképpen van az iskolában is.  A három szakon: festőn, szobrászon és grafikán a diákokat az iskola közössége fogja össze, itt élve és alkotva, kölcsönösen hatnak egymás munkájának fejlődésére.
A kiállított alkotások tükrözik a klasszikus művészeti érdeklődésen túl a jelen korban önmagukat a műveiken keresztül megvalósítani vágyó művésznövendékek szabadságát.
Kreatív témaválasztások és műfajok sokaságát láthatjuk a kiállítótér falain, amelyek párosulnak az adott képzőművészeti technikák elsajátításával és igényes megvalósításával. Mindhárom szakon tanuló diákok munkái figyelemre méltóak, mind a tervezés és a kivitelezés terén is. A technikai megvalósításon túl azonban az is érződik, hogy mind a fiatal alkotók, mind tanáraik számára fontos, hogy a műalkotások élettel, érzelemmel teltek legyenek, és kifejeződjön bennük az alkotó szándéka. A diákok nemcsak a linóleum metszés, rézkarc, mintázás, akril-és olajfestés mikéntjét sajátítják el, hanem magukkal vihetnek az iskola falai közül egy olyan érzelmi muníciót, amely akár hatással lehet a további pályaválasztásukra, életszemléletükre.

Kedves Mesterek és Diákok!
E kiállítás nektek és rólatok szól. A sok energia, amelyet a tanév során az alkotómunkába fektettek érződik a tárlat egészén.
A  Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium volt diákjaként szeretnék sok sikert és szerencsét kívánni nektek a további értékes munkához!
Gondolataimat művészettörténésztől talán nem megszokott módon Winston Churchill szavaival szeretném zárni:

„A siker nem végleges,
A kudarc nem végzetes,
Csak az számít, van e bátorságod a folytatáshoz.”

 

Joomla templates by a4joomla